Mosonmagyaróvár - Várhatóan jövő évtől drágul a parkolás

Olvasóink értékelése: 0 / 5

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Több változás is várható Mosonmagyaróváron, ami a parkolásokra vonatkozik. Újdonság, hogy a Flesch-központ melletti területen is fizetnünk kell majd a megállásért, de a parkolójegyek és bérletek ára is – több mint tíz év után – emelkedni fog.

Még tavaly év végén döntött Árvay István mosonmagyar­óvári polgármester a parkolódíjak és -bérletárak emeléséről. Ezt azonban egy tavaly december 18-i kormányrendelet felülírta, miszerint idén nem lehetett árat emelni. Így várhatóan ezek a több mint tíz év után először emelkedő díjak jövő év elejétől lesznek esedékesek. Továbbá a testület legutóbbi ülésén a parkolóhelyekről és parkolás szabályairól szóló rendeletében további módosításokat is hozott. A részletekről Tóth Lászlóval, a Városüzemeltető és Fenntartó Kft. parkolási csoportjának vezetőjével beszélgettünk.

12 éve nem változott

– Tizenkét év után jövő januártól változnak a parkolási bérletek és óradíjak. A kiemelt övezetben 360 forint helyett 450 forintot, az I. díjzónában 240 forint helyett 300-at, míg a II. díjzónában 120 forint helyett 150-et kell majd fizetni. A bérletek ára is 25 százaléknyit emelkedik, kivéve a lakossági kedvezményes bérletet, mely továbbra is kilencezer forint marad – emelte ki a VÜF munkatársa.

Javul a fizetési morál

Tóth László szerint volt pozitív hozadéka annak, hogy tavaly április 6. és július elseje, valamint november 4. és idén május 26. között kormányrendelet értelmében nem kellett Mosonmagyaróváron sem parkolódíjat fizetni.

– Ez a két időszak is bebizonyította, hogy mi lenne, ha a város teljes területén ingyenes lenne a parkolás. Sokan összevissza parkoltak. Rengeteg hívást kaptunk – főként az ott élők részéről –, hogy képtelenség a belvárosban leparkolni – mutatott rá a parkolási csoport vezetője.

A tapasztalatok szerint javul a fizetési morál, mind kevesebben kockáztatják meg, hogy a százforintos parkolójegy helyett akár nyolcvanezer forintos bírságot kapjanak.

„Európa nyolcvan százalékát utol tudjuk érni” – fogalmazott a szakember arra a kérdésre, hogy nemcsak a hazai szabálytalankodókra, hanem a külföldiekre is vonatkozik, hogy márpedig a fizetőparkolóban meg kell váltani a jegyet. Évente egyébként mintegy hatvan ügy jut el a végrehajtási fázisig.

Új parkolók

Jövő évtől még egy fontos újdonság, hogy a Flesch-központ melletti parkoló fizetős lesz. A győri pláza szerinti, automatizált megoldást építenek ki: behajtáskor jegyet húzunk, majd távozáskor a parkolóautomatánál azt kifizetjük.

– Az önkormányzat ezt úgy vezeti be, hogy előtte másfélszer annyi ingyenes parkolóhelyet alakítottak ki. Egyrészt a kulturális központ mögött harmincat, másrészt a Károly út 66. mögötti részen nyolcvanat. Tehát aki nem szeretne fizetni a parkolásért, egy kisebb sétával annak is elérhető lesz a Flesch-központ. Fontos, hogy a színházi elő­adások alkalmával a nézőknek ingyenessé tesszük a parkolást, ezt a Flesch-jegypénztárban tudják érvényesíteni. A fizetős parkolóhely január másodikán nulla órától december 23-án éjfélig üzemel, utána ingyenessé válik, mint a város összes többi parkolóhelye ebben az ünnepi időszakban – emelte ki még Tóth László.

50 bérletet adnak ki

A központ mellett fél óráig ingyenesen állhatunk majd meg, egyébként 240 forint lesz az óradíj. Négy mozgáskorlátozott-parkolót is kialakítanak, a fizetési zónán túl, illetve a területen 50 lakossági bérletet is értékesítenek majd.

További változás, hogy az egyetem Phare-épülete mögötti parkolóban már az önkormányzat nem szed díjat, miután megszűnt az egyetemmel kötött szerződés. A Bástya utcában pedig térköves parkolót alakítanak ki.

2021.09.25.

Forrás: kisalfold.hu