Tihany - Megaparkoló enyhítené a parkolási gondokat
Megaparkoló és egy turisztikai fogadóépületet létesülhet pályázati forrásból Tihanyban a Club-Tihannyal szemközti ingatanon- írja a Tihanyi Visszhang. Az önkormányzat ötven évre szóló bérleti szerződést kötött az Erdőbirtokossági Társulattal, az egyezség egy fontos lépés ahhoz, hogy a társulat kezelésében álló, mintegy öthektáros területen központi parkoló létesülhessen.
A tervezett elkerülő út és a DRV telepe közötti területen egy 300–350 férőhelyes parkolót alakítanának ki, a beruházás részeként a Balaton mellett húzódó sétányt is felújítanák.
– Évek óta nagy gondja a településnek, hogy a főszezonban, illetve a kiemelt rendezvények idején nem kínál megfelelő számú parkolót, a látogatók nem tudják letenni az autóikat, ezért nagyon fontos lenne a terület kialakítása- nyilatkozta a település polgármestere a Tihanyi Visszhangnak. Tósoki Imre hozzátette: „Azt szeretnénk, hogy akik komppal érkeznek, itt tegyék le az autóikat, persze ehhez az is kell, hogy megkapják a megfelelő információkat arról, mi mindent találnak Tihanyban, mennyi féle időtöltési lehetőséget kínálunk számukra. Mivel ez a település egyik fogadókapuja, a parkoló mellé egy turisztikai fogadó- épületet építenénk, ahol az ideérkezők tájékozódhatnak a tihanyi programokról, látnivalókról, érdekességekről.”
Mivel a komppal érkezők nemcsak Tihanyra, hanem adott esetben a Káli-medencére, a Balaton-felvidékre is kíváncsiak, a tervek szerint a turisztikai fogadóépületben az egész térséget kínáló, átfogó program ajánlatokat is találhatnak majd a turisták.
Várhatóan az év második felében kezdődhet el az öthektáros terület tervezése.
2018.01.28.
Forrás: hirbalaton.hu
Air Jordan 1 Retro High OG 'Chicago' White and Black-Varsity Red For Sale